Nagy Ilona: Az égre nézz…

Nagy Ilona: Az égre nézz…

Az égre nézz, hisz úsznak fenn a kékek,
a len virág és nefelejcs színek,
mert tegnaptól a tavasz visszatévedt,
és mától én is jobb kedvű leszek…

Itt lenn a föld már zsendíti a zöldet,
a fény a fák közt nevetve szalad,
szédül-fordul, így felpezsdül az élet,
s a télnek híre-hamva sem marad.

Ébred a lét és felsóhajt a kéreg,
duzzasztva érlel bújni kész rügyet,
a messze-szálltak mindjárt visszatérnek,
s én szeretem a fodrozó vizet,

mert tűn’ a csend, s míg örülök a létnek,
a szellő lágyan kóchajamba kap…
Az égre láss és nézd meg azt a kéket,
mert kristálytisztán benned is marad…