Kortárs versek 

Tóthné Földesi Ilona: Kék pillanat


Tóthné Földesi Ilona: Kék pillanat

Rám települ a feneketlen csend,
szemem sem rebben, ellep egészen;
mint gyermek, eltévedtem benned,
játszottam csodával, a szerelemmel.

Felleg bolyongott a kék pillanaton,
búcsú lengte körül nyugtalanságom.
Vándorként lehetett téged szeretni,
vaktükör mögött, ha nem látott senki.

Mikor mélybe zuhantunk mi ketten,
lepkék tódultak forró érintésedre;
én belehaltam, te éltél szegényesen
emlékeinknek hervadt rózsalugasán.

Hiányod fellármázza most a csendet,
az emlék aranyló könnyben rebben.
Semmit nem bánok, benned elégtem,
ha vörös szirmot viselt szerelmem.


Kapcsolódó bejegyzések