Kortárs versek 

Vörös Judit: Július


 

Vörös Judit: Július

Mint sárga tenger
ring a búzatábla…
Dajkálja gyermekét,
éltető kalászát.
Tudja, hogy elveszti,
hisz’ azért nevelte,
nem hallani mégsem
fájdalmas panaszát.

Nap fénye érlelte,
szellő simogatta,
ők lettek Földanya
legdrágább kincsei…
Ha jön az aratás
kíméletlen napja,
akkor peregnek majd
búzaszem-könnyei.

 


Kapcsolódó bejegyzések