Kortárs versek 

Nagy Ilona: Fénycsavargó


Nagy Ilona: Fénycsavargó

Még mindig fognám s tartanám a fény
pillangó testét lágy tenyeremen,
s egy szárnycsapásra sorsom köpenyén,
hogy az csak lenge fénykabát legyen,

s amikor lopva arcomra tapad,
feléledek és önzőn létezem,
szorítom miként zsákmányát a vad,
ám egyre kúszik, s üres a kezem,

mert csalafinta, kóbor fény csupán,
egy csavargó, ki fenn jár a hegyen,
beszökik reggel, s elmegy délután,
s mire elhinném, túl van mindenen.


Kapcsolódó bejegyzések