Kortárs versek 

Nagy Ilona: Őszmosoly


Nagy Ilona: Őszmosoly

Sárgává ég az ősz a fákon,
melegét ringja sok levél,
megcsillan nyíló őszvirágon
– harmatban ébred már a tér –,

szédül a fény a bokrok alján,
átkúszik minden rejteken
– kérlek, egy kicsit most ne szólj rám,
engedd, hogy bennem szép legyen –,

arcomra csorog enyhe pírja,
édes – és mégis fájni tud –,
amíg lelkemet őszre írja,
szemem zugába könnye fut,

mikor egy szép káposztalepke
libegőt játszva, könnyedén
cikázik előttünk keresztbe,
s mi mosolygunk. Az ősz meg én.


Kapcsolódó bejegyzések