Tóthné Földesi Ilona: A nyárból itt maradt

Pelyhes takaróm volt az éjszaka.
Egymásnak szánt a könnyű álom,
én hittem, mindent valóra váltok.
Forgott velem a gyöngyszínű köd,
ég és Föld, hegyszoros és a völgy.
Táncot lejtett a szép, csipkés este.
Szemfedőt terítettem bánatomra,
hátrahagytam minden gondom.
A nyárból itt maradt vágyakból
egy maréknyi meleg szorongott
kezemben, az valódi szeretet;
mostanában hiányzik, de nagyon,
hajnalra gyöngyökké töredezett,
az álom takarómon könnyezett.