Napi szótörténet 

Napi szótörténet – Felhő



FELHŐ

A felhő szó első tagja a fel, ami a fe szócsíra (gyök) származéka; ebben a szócsírában a magasság fogalma rejlik.

Az f betűben – többek között – önmagában véve is benne rejlik a magasság fogalma.

A fe szócsírához vagy gyökhöz kapcsolódó l betű pedig irányt, eltávozást jelent. A következőképpen is értelmezhetjük: f-el, azaz magasra vagy magasan el.

A hő pedig ez esetben, szintén szócsíraként (gyökként) a következőt jelenti: meleg.

A h betű ebben a szóban lehelést, fújást fejez ki (ami meleg, azt olykor fújjuk, illetve maga a meleg dolog gőzölög, mintha fújna, stb.).

Az -ő főnévképzőként magára a cselekvőre utal.

A felhő szó legalapvetőbb jelentése tehát a következő: magasra szálló, vagy magasan eltávozó meleg.

Zágonyi Mónika

Zágonyi Mónika Szó-kincseink könnyedén című szótársorozata, illetve az Igazgyöngyeim a szavak mélyén rejlenek… című szótörténeti esszé kötete alapján.


Kapcsolódó bejegyzések