Zágonyi Mónika versei 

Zágonyi Mónika: Hattyúdal


Zágonyi Mónika: Hattyúdal

Hű tekintetedbe rejtsd a megfagyott,
bús, törékeny életem szilánkjait;
lassan elveszíti mind az álmait,
s úgy hiszem, talán az Ég is elhagyott.

Őszi rozsda szín sodorja árnyait…
Messze szállt a nyár, mi fázni nem hagyott,
fénye már csupán a harmaton ragyog;
könnybe zárta mámoros talányait.

Egyszer él a lélek, ám ez egy örök…
Körbevesznek éjsötét, komor hegyek;
add Uram, hogy újra látható legyek!

Játszva kéne élni, mint a kisgyerek…
Zúg a kósza szél, ölén homok-körök;
húzz közel, ha itt a vég… a perc pörög…


Kapcsolódó bejegyzések