Zágonyi Mónika versei 

Zágonyi Mónika: Merengő


Zágonyi Mónika: Merengő

Hűvösen simít az őszi, esti szél;
átöltelt s el is suhant eső után…
Játszva ring, igéz a fény a kék Dunán;
csepp a cseppel egybeforrva táncra kél.

Séta közben az, mi megtalált csupán
egy derűs mosoly csak úgy, a semmiért;
fönn a Hold ragyogta rám ki tudja m’ért…
vágyat, ébredést, reményt sugallt talán.

Lelkem azt dalolja, nem csak egyszer él;
szárnyra kelt, akár a röppenő madár,
úgy ki néha erre, néha arra jár,
s csillagot, vigaszt, ezer csodát remél.

Körbejár, forog velünk e kék világ
elhitetve, minden út a semmié,
hisz falat feszít a végtelen köré,
mégis én lehettem az, ki rád talált…

Kiemelt kép: Zágonyi Mónika


Kapcsolódó bejegyzések