Zágonyi Mónika versei 

Zágonyi Mónika: Téli dal


Zágonyi Mónika: Téli dal

Hajamra fényt sodort a Nap,
s nyomot hagyott a füst a könnyeken;
ámulatba ejt a szín, a táj, a csönd a messzi földeken,
s az alkonyat mesél a téli kert alatt…

Fehér világba font a köd
(fogoly vagyok… e táj ölén a rab);
énekembe rejtve sír a vágy, a cél, a lét, mi nem szabad,
s hiányod is feszít a sóhajok mögött.

Kopott kabátom elszakadt…
Hideg van itt… az esti szél ölel,
s bár mosolyt fakaszt a fán a dér, a jég, a hó, mi szárnyra kel,
az édes-átkozott magány… az itt maradt.

A lélek az, mi tán örök…
szeretsz talán… s a szívnek arca van;
rám tekint a láng, a fény, a báj s mi tűz-szemedbe’ benne van,
s a végtelent ragyogja fenn, a Nap fölött.


Kapcsolódó bejegyzések