Zágonyi Mónika versei 

Zágonyi Mónika: Téli merengő


Zágonyi Mónika: Téli merengő

Nézd, üvegcipőben érkezett a tél;
hófehér derű a fán, az ágakon,
megpihent a szél, fütyült a vállamon,
s ott kivárta, míg a tájra csönd alél…

Lámpafény alá simult a csöppnyi tér,
min talán a könnyed árny, mi megpihen
lenn a kósza, pillanatnyi semmiben
úgy ragyogna, ó, ha tudna, mint a dér…

Hull a hó s a gyönge szélben úgy zizeg,
mintha selyme volna nézd, e tájnak itt;
álmaimban egy időre messze vitt,
látni, hogy nem ő, a sóhajom rideg,

s kinn a fán ezüstbe öltözött a fagy,
átsuhant a csillogás a városon
— lágy mosolyba fúlt a szó e pátoszon… —,
s rád ragyogta várj, ne menj, maradj, maradj…


Kapcsolódó bejegyzések