Zágonyi Mónika versei 

Zágonyi Mónika: Újhold



Zágonyi Mónika: Újhold

Reményt dalolt a csönd a szív mögött;
hogyan tehette ezt, ki tudja már…
járhatatlan út talán, de van, ki mégis arra jár,
s talál is ezt vagy azt kacatjaim között.

A semmi titka hív az ég fölött…
legyint a kéz… ugyan, mi várhat ott?
Ó, de nem lehet sivár, hisz az csak én, magam vagyok,
s a vágy… a vágy a csillagok közé szökött…

Szemem kutatja tükre árnyait;
tekintetedbe vész a lomha tűz…
Máglya vagy, parázs; a láng ma még a karjaidba űz,
s körém feszíti égve-lenge szárnyait.

Teremteném a bút, de mondd, minek?
Világnyi szenvedély ölel körül;
s mint a Nap, ha érkezik s a láthatár alá merül
ragyog, s e fényt a végtelennek őrzi meg.


Kapcsolódó bejegyzések