Shakespeare: 4. szonett

Miért pazarlod azt a bájt s gyönyört,
mi rád maradt az őseid nyomán?
Az alkotó teremti így a kört;
a bőkezűnek ad sokat csupán.
Te szép fukar, miért zsugorgatod?
Csak add a drága kincseid tovább!
Ma még nyerészkedésbe forgatod;
teremtsd az életet, ne add alább!
Csupán csak önmagadnak adsz s veszel,
becsapva így az édes énedet,
s ha visszahív az ég, ha nem leszel,
mi lesz vajon veled, ha számveted?

A sír ölébe hull megannyi báj,
habár az újraalkotásra vár!

Fordította: Zágonyi Mónika