Shakespeare szonettek

Shakespeare: 5. szonett

Shakespeare: 5. szonett

A perc ma oly nemesre alkotott,
hogy ámul az, ki látja ezt a bájt,
s e perc, ha játssza majd a zsarnokot,
e bájnak itt igaztalan csak árt;
időnk telik s a végtelenbe tart,
a csúnya télbe hajt a nyáron át,
erőd apad s a csepp a lombra fagy,
s mi szép, a hó alatt… a táj sivár.
A harmat illanó, akár a nyár,
üvegfalakba zárja mind a jég,
a szép hatás örökre messze jár,
s homályba vész, miről tudunk mi rég:

ha folyton alkot egy virág, a tél
se bántja, lelke tündökölve él!

Fordította: Zágonyi Mónika