Zágonyi Mónika: Dallamod

Otthonodba hó-takarta út vezet…
Vadvirág-kehelybe szürke köd szitál;
énekem csitítja így a téli táj…
Végtelenbe szőtt e hang veled.

Dallamod teremti most a perceket;
mozdulatba rejtve holt idő a múlt,
zúg a szél, s a hó a jégtükörre hullt…
(gondolat cipelte árnyakat fedett).

Hajnal és derű… a holnap így köszönt…
Álmaim vigyázza csöndre írt zenéd,
sóhajom tudom, te mindig értenéd;
csillagot feszít az éj az égre fönt.