Tóthné Földesi Ilona: Őszi kép

A nyár vágyakozva fakult fényére visszanéz.
Rázendít a tücsök utoljára egy ódivatú dalra:
hányszor hallgatta a reszkető hajnali harmat,
mikor szél fésülte a halkan susogó faleveleket.
Időnként elnézem, hogy csendben elszendereg
minden élő zöld, a fák alatt az élettelen avar,
addig egyre csak varrja, sodorja, csak varrja,
a halódó őszi tájra egy láthatatlan hideg kéz,
a ragályként terjedő, homályos, ködfüggönyét.
Láttam, mikor az ősz színes templomában jártam.