Vörös Judit: Csavargó gondolat

Vörös Judit: Csavargó gondolat

Lomha nap óráján
borong a gondolat,
messze kalandozik,
idéz múlt napokat…

Aztán útnak indul,
elhagyják az árnyak,
lágy szellő társa lesz,
kék ég felé szállnak.
Mezők zöldje felett
tarka lepkék tánca…
Gyönyörködnek benne,
új élményre vágyva.

Hűs patak vízénél
jólesik pihenni,
elveszve a létben,
nyugalomra lelni,
hallgatni haboknak
buzgó csobogását,
érteni természet
csodás gazdagságát.

Utána fordulnak,
erdő felé mennek,
fák hűs árnyékában
vadvilágra lelnek.
Élvezik a lombok
csendes susogását,
madarak trillázó,
ékes dalolását…

Ekkor a gondolat
megrázkódik lassan,
leveti magáról
álmait zavartan,
visszatér a jelen
monoton síkjába,
morzsolódik tovább
idő sodrásában.