Szép versek

Tekse József: Bezárva örökre

Tekse József: Bezárva örökre

Nyitva maradt az ablak; vártam, hogy belép rajta a nagyvilág, de nem. Csak az éj kopogtatott, szellőbotjával félrelebbentette a függönyt és csodálkozva látta, még nem alszom. A holdjuhász épp akkor terelte össze csillagbárányait, fényes képet festett az elkúszó felhők halvány mosolyára, s ők vitték magukkal. Láttam. Egyedül láttam. De nem, látták a cikázó denevérek, az utca lámpájának fényénél röpködő lepkék, látták a virágok színes szirmai s az a kóbor kutya, ki ugyanúgy egyedül volt, mint én; látta az öreg országút, ahogy futott a semmibe, látta az árokszélén a vad bogáncs, az a tüskés sündisznó, ki épp ott matatott az almafa alatt. Olyan sokan látták, csak épp te nem. Mert abban a képben szív dobogott; egy lélek vitte tenyerén, s hiába verte az éj szellőbotjával az ablakod, zárva maradt, örökre.