Shakespeare: 5. szonett
Shakespeare: 5. szonett
A perc ma oly nemesre alkotott,
hogy ámul az, ki látja ezt a bájt,
s e perc, ha játssza majd a zsarnokot,
e bájnak itt igaztalan csak árt;
időnk telik s a végtelenbe tart,
a csúnya télbe hajt a nyáron át,
erőd apad s a csepp a lombra fagy,
s mi szép, a hó alatt… a táj sivár.
A harmat illanó, akár a nyár,
üvegfalakba zárja mind a jég,
a szép hatás örökre messze jár,
s homályba vész, miről tudunk mi rég:
ha folyton alkot egy virág, a tél
se bántja, lelke tündökölve él!
Fordította: Zágonyi Mónika