Nagy Ilona: Aranyalkony

Nagy Ilona: Aranyalkony

Óaranyba fordul át az alkony,
s a falevelek barnán fénylenek,
megérint, mint sóhajtás a sarkon,
de meglehet, hogy mégis tévedek,

épp olyan, mint egykor volt a réten
a konyakszínben ringó délibáb,
s felette, a fénysimított égen
még álmodtuk a legszebb szívcsodát,

felrobbantak szikrái a Napnak,
bár kezünk még a fűben matatott,
gyantasárga tűzgömbök rohantak,
s egy aranyecset húzott szalagot.

Merengve az égperemre nézek,
s úgy leírnám a legszebb mondatot!
De – bennem – már tompulnak a fények,
és ritkábbak az aranyalkonyok…