Tóthné Földesi Ilona: A semmiből

Szalmaszálon tart ébren a remény,
ez az érzés fűt, csend tölti ki az időt.
Felettem összesúgnak fekete árnyak,
béklyóba kötözi az égbolt az álmom.
Összekoccant két csillag, a kék szikra
lángolt, lobogtak az éjszaka lidércei.
Kik vagytok, ti álmatlan szellemek
kiáltottam, fel kellene már ébrednem.
Eltűnt a lenge füst, a semmiből a perc.
A kék szikra azt adta nekem vissza,
mit beleláttam az éj szellemvilágába.
A kép árnyként követett, lélekhintán
röpített a fény, rengeteg erőfölény
a képzelet határáig, ez voltam én.