Tóthné Földesi Ilona: Hajnaltájt
Tóthné Földesi Ilona: Hajnaltájt
Vakmerő reménnyel temet a hajnal
hosszú csendet, a kék mennyekben.
Ölemben zokog egy hulló csillag,
harmat cseppek vert aranyban.
Jeltelen úton hópihe szálldos,
szétárad a lét, a Hold elvarázsolt
jeltelen arccal, marad a kékben.
Téli zsoltár csendje vígan bolyong,
lágyan, szétterül a messzeségben.
Visszaidézlek egy percre, de jó volt
térdig érő hóban zord telek réme,
hóember őrizte az álmunkat éjjel.
A tél birodalma beláthatatlan,
ezüst szál csillan már kócos hajamban.
A fény rezgésével megtelik a reggel,
összebújunk ketten vakító fehérrel,
beborítja lépteinket kis havas réteg.
Elillan gyorsan az idei hóember.