Vörös Judit: Egyszer majd

Egyszer majd, ha porrá válok,
szállok, szállok a gyors széllel,
tovatűnő világomban
utoljára nézek széjjel.

Csendesülő, bús lelkemmel
egyre messzebb, messzebb vágynék,
óceánnak kék vízében
mindenséggel eggyé válnék.

Én, a tenger, újra élnék,
átölelném a világot,
hullámommal parthoz érnék,
nem lennének már határok.