Vörös Judit: Este

Szeretem az este
csendes suttogását,
erőtlen fényeknek
sápadt imbolygását.
Megpihen a város,
elülnek zajai,
lustán szétterülnek
szürkülő árnyai.
Elhagyott utcákon
egy-egy lépés koppan,
fák alatt az avar
néha picit roppan…
Lassan, keringőzve
közelít az álom,
enyhén megborzongok,
pedig nem is fázom,
puha selyemszárnyon
oson a fák között,
s a megfáradt létre
nyugalom költözött.