Nagy Ilona: Nyárzáró

Egyedül álltam a híd alatt
– mint kinek nincsen senkije –,
e sovány nyaram is elszaladt,
nincs maradása, nincs mire.
A Tisza egykedvűn ballagott,
tükrén már megvakult a fény,
parton lazsáltak a csónakok,
s ott ült egy csend-halvány remény.
De jött a zagyva és ragyogott,
majd áttáncolt a köveken;
a két folyót egyként hagytam ott,
s őszi fény csillant szememen.