Vörös Judit: Esti pillanatok

Elsimul az este
sötét homályában,
feketén nyújtózva
csendes magányában.

Néhány fénylő csillag
kíváncsian villan,
felhőuszály mögül
néha földre pillant.

Bujkáló telihold
mélán széjjel tekint,
visszahúzza fátylát,
s elrejtőzik megint.

Valahol egy kutya
vonyítása hallszik,
lassan némul az is,
s minden mélyen alszik.

Elcsendesül immár,
pihen a forgalom,
szétterül az éjben
végtelen nyugalom.