
Vörös Judit: Kikeletre várva
Vörös Judit: Kikeletre várva
Távozó tél utolsó sóhaja
tovarezdül megfáradt lelkemen,
hűvös szelének tűnő moraja
nem dermeszthet át olyan hidegen,
mert kandikál már néha napsugár
borongva szálló, kósza fellegből,
szétszaggatva a kemény fagy-ruhát,
hó-subával betakart kertekről.
Egy-két madár hallatja a dalát,
üdvözli az újuló világot,
elfelejti téli gondját-baját,
köszönt minden ébredő virágot.
Énbennem is felsejlik a tavasz,
ezer színben pompázó ígéret,
gondolat most új életre fakad,
rabul ejti e csodás igézet.

Legújabb
Shakespeare: 3. szonett
Ezeket is érdemes megnézni

Vörös Judit: Elmúlt a nyár
2018. 10. 12
Tóthné Földesi Ilona: December
2017. 12. 16