
Tata a „Vadludak városa” maradhatott a tűzijátékozás betiltásának köszönhetően
A szilveszteri tűzijátékozás betiltásának köszönhetően a tatai Öreg-tavon telelő több mint 13 ezer vadlúd a tavon maradt, amire évek óta nem volt példa, így Tata idén a „Vadludak városa” maradhatott.
A ramsari egyezmény által is védett tatai Öreg-tavon telelő több tízezernyi vízimadár nyugalma érdekében Tata Város Önkormányzata rendeletben tiltotta be november 1. és február 28. között a nagy fény- és hanghatással járó pirotechnikai termékek használatát. A helyi összefogás eredményeként több mint 13 ezer vadlúd a tavon maradt, amire hosszú évek óta nem volt példa, Tata pedig a Vadludak városa maradhatott – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) csütörtöki közleményében.
Mint írják, a tatai Öreg-tó Európa egyik legjelentősebb vadlúd gyülekezőhelye, ám a sok ezernyi madár többsége, vagy mindegyike a szilveszteri tűzijátékok hatására hosszú évek óta elmenekült ezen az éjszakán, és sokszor hetekig is eltartott, mire visszamerészkedtek, de már jóval kisebb számban.
A madarak és a lakosság nyugalma védelmében indult civil kezdeményezést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület is támogatta.
A szilvesztert megelőző hét és az év utolsó estéje is szokatlanul csendes volt, ennek köszönhetően alkonyatkor mintegy 23 ezer vadlúd húzott be éjszakára. Éjfélkor a durrogtatás szintje a korábbi évekét meg sem közelítette. Az óvatosságukról ismert vadludak közül csak kis csapatok kezdtek el kirepülni az Öreg-tóról, a többség az első riadalom után visszaszállt a tó vizére. Január első napjának reggelén az MME tagjai felmérték az Öreg-tó madárvilágát, és örömmel állapították meg, hogy a ludak nagy része, több mint tízezer madár itt maradt, amire évek óta nem volt példa.
Tata tavaly októberben kapta meg a Ramsari Város Díjat. Az elmúlt években végrehajtott élőhely-rekonstrukciók, a kiépített tanösvények, a Tatai Vadlúd Sokadalom támogatása, a városban folyó környezeti nevelés elősegítése után a tűzijátékok használatának betiltásával is igazolta, hogy méltán egyike annak a tizennyolc városnak a világon, amelyek a vizes élőhelyek megőrzéséért részesültek a rangos nemzetközi elismerésben.
Tatán szilveszterkor csillagszórós óévbúcsúztatóra invitálták a város főterére azokat, akik az éjfélt immár nem tűzijátékokkal köszöntenék, de mégis a szabadba kívánkoztak. A zenés eseményen több százan vettek részt, forralt bort és csillagszórókat osztogattak.
Ezeket is érdemes megnézni

Jane Austen kétszáz éves levele több mint 160 ezer fontért kelt el Londonban
2017. 07. 12
Jókai Anna Szalon nyílik a Várnegyedben
2017. 07. 17