Kortárs versek 

Nagy Ilona: Átfestem az eget…


Nagy Ilona: Átfestem az eget…

Gyermekként álmaim felhőkre festettem,
ott bóklásznak most is az ég kék tengerén,
kevés egy élet, hogy újra megkeressem,
oly sok álom bújik tollfelhők peremén.

Hittem, a bárányok mindig visszatérnek,
s átszínezik újra lenkékre az eget…
minden pillanatra adhassanak szépet,
s ne kelljen keresnem… kapjam az édeset.

Mikor fáradt vagyok, s felnézek az égre,
még patyolatszűz álmok eveznek fölém,
felismerem mind, hisz én írtam az égbe…
s könny szökik szemembe, hogy nem lehet enyém.

Mától új ecsetet fogok a kezembe,
széjjeltépem régi, földbarna láncaim,
átfestem az eget azúrkék remekre,
és hattyúfehérek lesznek majd vágyaim.

Napkorong vigyáz rám aranyló kacajjal,
bíborhajnal ébreszt mindegyik reggelen,
parázsnarancs ingben int búcsút a nappal
s mélykék bársony ölel…  tűzforró éjjelen…


Kapcsolódó bejegyzések