Dobrosi Andrea: Százszorszépek

A naplómból tudom,
így,
hogy rendet raktam
a hátsó polcomon.

Láttad,
szememből a könny
majd’ kiáradt
ott,
a mandulafa alatt.

Tessék,
neked adom a virágom –
mondtad;
megéltél már hét tavaszt,
nekem hatszor jött a május.

Felnéztem rád,
olyan voltál,
mint egy csillagárus,
ki az égről a fényt hozza el,
úgy szeret,
s elhatároztam,
én is jó testvér leszek.

Csak hát
a százszorszép a kertben…
kellett,
mint éhezőnek a falat,
hát sírni kezdtem.

Te észrevetted,
ahogy rajtam átsuhant a bánat,
tudtad,
örülnék a virágnak.

Ma ugyanúgy
könnyes szemmel nézem
a fehér szirmokon hantod felett
a méheket,
visszaadom százszorszéped akkor is,
ha meg nem köszönheted.