Tóthné Földesi Ilona: Fekete csend

Hívatlan, nehéz álom árnya,
mint a fáknak lombja árad.
Hold körül nedves lett a fény,
tükre csillan kék szemeden.
Ha most átölelnél könnyedén,
illó illatoddal a félhomályban,
ajtómban állna a fáradt Hold:
mindent elfelednék ami volt.
Földig hajoltam egyszer régen
a szenvedéssel, minden éjjel
kapaszkodtam felhőcsipkében,
nem könyörült meg rajtam senki.
Hány éve már, nem vagy velem,
az évfordulón sem számolom…
talán ezer, az idő már végtelen,
az éji úton fekete lett a csend.