Kortárs versek 

Vörös Judit: Kikeletre várva


Vörös Judit: Kikeletre várva

Távozó tél utolsó sóhaja
tovarezdül megfáradt lelkemen,
hűvös szelének tűnő moraja
nem dermeszthet át olyan hidegen,

mert kandikál már néha napsugár
borongva szálló, kósza fellegből,
szétszaggatva a kemény fagy-ruhát,
hó-subával betakart kertekről.

Egy-két madár hallatja a dalát,
üdvözli az újuló világot,
elfelejti téli gondját-baját,
köszönt minden ébredő virágot.

Énbennem is felsejlik a tavasz,
ezer színben pompázó ígéret,
gondolat most új életre fakad,
rabul ejti e csodás igézet.


Kapcsolódó bejegyzések