Nagy Ilona: Hótiszta…

Mikor a könnyű hó rápihen a tájra,
meleget kap tőle a megfázott gyökér,
felnyitja a szemét minden lélek-árva,
s didergő szívével új csodákat remél.

Ilyenkor nyomtalan tűnik el a szürke,
gleccser-fehér paplan takarja a mocskot,
megdermed a gonosz, kristály lesz a tüske,
s hagyom én is vigyen, akár a bolondot…

(Hópelyhek táncolnak körbe-karikára,
minden Hóembernek Hóangyal a párja,
cseng a jég, hull a hó kalapkarimára,
hótiszta kapuját Hóország kitárja.)