Nagy Ilona: Megőrült a szél…

Azt hiszem, ma megőrült a szél,
kotort, kavart, vitte a mocskokat,
jajongva repült a rozsdamart levél,
s nem találta párját a fák alatt.
Kapaszkodtam én is – magamba tán -,
mert sehol sincs a tíz-ujj- összeér…
Ketten siettek, úgy bújt a lány,
s a férfi szólt. Kedvesem, ne félj!
Ordítanék, de csak repül a sál,
kabátom alatt felsikít a szél,
kócolt hajamba beletúr a fáj…
s könnycsepp repül tovább a semmiér’.