Nagy Ilona: Nyárbúcsú

Láttam, ahogy indul, de még visszaint,
mosolyától pirosabb lett a pad,
vállán általvetett hosszú ujjú ing
jelezte felém, tovább nem marad.

Míg elsétált a kitaposott nyomon,
sovány melegét húzta a gyepen
és fülembe súgta, jön majd a rokon
– hogy bánatomból csöppnyit elvegyen.

Úgy ment, mint nincstelen, se zsák se csomag,
körötte szelet dúdoltak a fák,
s fáradt nyomait csókolták az utak
ahogy múlttá lépett, a semmin át.