Tóthné Földesi Ilona: Próbálkozom a reménnyel

Fekszem az erdő ködös sóhaján.
Felettem könnyű felhőkönnyek
párolognak, egy felriadt madár
pirosan izzó bokrokon csicsereg.
Lágyan imbolygó fellegen csend,
az ég csak egyetlen nagy lélegzés.
Lassan, méltósággal telik az idő.
Észak felől tornyosulnak a felhők,
sötéten, morcosan baktat a köd.
Láthatáron már október didereg.
Őzek vágtái zavarják fel a csendet,
elbűvöl, lefegyverez ez a látvány.
Ködben hempergő száraz avarban
megbújt a nyár és a bájos tavasz.