Szótörténet

Szótörténeti érdekességek – Igaz

IGAZ

Az igaz szó az ig szócsírából (gyökből) alakult ki, aminek a jelentése a következő: a maga nemében valami jó.

Az i betű önmagában véve közelítést, közelről indulást fejez ki, illetve mozgási hajlamot, képességet, a g betű pedig meghajlást, görbeséget.

Az -az melléknévképzőként a következőre utal: olyan dolog, ami valamivel rendelkezik, valamivel ellátták.

Az igaz szó legegyszerűbb jelentése tehát a következő: olyan, ami egészen „közelről”, a lélek mélyéről indul és a jó felé halad… afelé, ami a maga nemében jónak tűnik (mondhatni, afelé, ami úgy tűnik, hogy a jónak nevezhető tulajdonságokkal rendelkezik).

Zágonyi Mónika

Zágonyi Mónika Szó-kincseink könnyedén című szótársorozata, illetve az Igazgyöngyeim a szavak mélyén rejlenek… című szótörténeti esszé kötete alapján.