
Szótörténeti érdekességek – Szócsíra, illetve gyök
SZÓCSÍRA, illetve GYÖK
A gyök olyan eleme a szónak, amit kisebb elemekre már nem lehet felbontani (mondhatni, a szó legkisebb, jelentéssel bíró eleme); sem rag, sem képző nem kapcsolódik hozzá.
Egy-egy gyöknek több jelentése is lehet.
Magának a gyök szónak a kialakulása is fellelhető. A gyön gyök származéka, amelynek jelentése a következő: olyasmi, ami most alakul, most nő, most jön létre, tehát fejlődésben van, még nem elég erős, nem elég szilárd. A gyön, illetve a gyün igeként Dunántúlon a következőt jelentette: jön.
Példa a gyökre a csill, amiből a csillag, csillan, csillár stb. szavaink származnak, és a jelentése apró villogás, vagy ide-oda lengedezés, elaprózott mozgás.
A gyök olyan mint egy csíra… mondhatni, szócsíra, amiből maga a szó kifejlődött. A csíra ugye valaminek az első, apró részlete, amiből kiindul; valójában a kezdete.
Zágonyi Mónika
Zágonyi Mónika Szó-kincseink könnyedén című szótársorozata, illetve az Igazgyöngyeim a szavak mélyén rejlenek… című szótörténeti esszé kötete alapján.
Ezeket is érdemes megnézni

Szótörténeti érdekességek – Burgonya
2019. 05. 27
Szótörténeti érdekességek – Erény, Erkölcs, Erő
2019. 03. 21