Zágonyi Mónika: Napszél

Semmi sincs, csak én vagyok,
s a halk sugallat itt a csend körül…
Nézlek és csak arra gondolok,
ma merre jár a lelked és mit érzel ott belül.
Szárnyal egyre fölfelé a szív,
ki tudja, meddig ér a messzi végtelen…
Csak szeretlek, ennyi;
én vagyok s te is vagy és tudom, leszel nekem…
Olykor elrepít a szél, a messzeség,
de arcodon derű ragyogjon akkor is!
Nem vagyok közel, de messze sem talán,
kereslek akkor álmaimban is…
s visszatérek… azt, hogy elfeledj, nem engedem;
(s)óhajom csak az, ha újra átölelsz, igaz legyen…