Zágonyi Mónika: Jégvirág
Zágonyi Mónika: Jégvirág
Nem hiszed talán, hogy egyszer elmegyek
szép, elérhetetlen, édes álmokért;
visszatérek egykor, újra itt leszek,
s élek érted és megint a célokért…
Nem tudom, miért szeretlek ennyire,
s nem tudom, te engem így miért szeretsz?
Lelkem olykor elkerülne messzire,
s azt se kérdené te merre, hol lehetsz…
Hóvihar, fagy és mögötte szenvedély,
téli napsütésben árva jégvirág;
nem törékeny, ám ha épp sötét az éj
szíveden felejti csöndben önmagát.