Tóthné Földesi Ilona: Játszma

Remélve várok, rád gondolok,
az éj sötétje csendesen csobog.
Bennem élnek még a szép évek,
veszélybe sodró szenvedélyek.
Ó, mennyire tud fázni a lélek,
ha hull a nyári ég és lesz fehér
ködből szőtt földöntúli árnyék.
Nem tudok sírni, ha könnyezel.
Szeretlek és gyűlöllek egyszerre;
ez a játszma örökké a kettőnké,
a varázslat fénye és édes méze.
Válladra nem tettem terhemet.
Öleltél volna, amikor kértelek,
szóltál volna álmos csendemre,
elég lett volna pár jó szó, biztató:
nem vagy egyedül, száműzött.
Törékeny reményem elveszett;
a hajnali harmat, könnyű illatod.