Szótörténet

Szótörténeti érdekességek – Hajnal

HAJNAL

A hajnal szó kialakulásával kapcsolatban két változat ismert; az egyik a szó régies alakjáról szól.

Eredetileg a szófaja időhatározó volt, a következő jelentéssel: reggel, korán reggel, napfelkelte előtt.

Régi alakja holval volt, ami a hol szó származéka, ami ez esetben egy elavult főnév a következő jelentéssel: hajnal, reggel, napfelkelte; az a nap, amely a legközelebbi hajnal után következik.

Ez az elavult hol főnév a ho (hó) gyökből alakult ki, ami fehérséget, fényességet jelent, mivel hajnalban, illetve reggel fényesedik, világosodik az ég. A ho gyök az emelkedés, kelés eszméjét is kifejezi; ennek alapján az elavult hol fogalmában a következő jelentések is benne rejlenek: kel, kelet, világ, napfelkelte (az l betű általában irányt, eltávozást, előre haladó mozgást, folytonosságot, teljességet jelez).

Így tehát a holval pontos jelentése a következő volt: a nap keltével.

A jelenlegi szavunk, azaz a hajnal szó gyöke pedig a haj, ami a nyílást jelentő aj gyökből (az ajtó szavunk esetében is megjelenik), és a hozzájáruló h hangból áll, amelyben benne rejlik a magasság, felemelkedés, felkelés fogalma.

Ez alapján a következőképpen alakult a hajnal szó: ajonval, hajonval, hajonnal, hajnnal, hajnal.

Innen ered az a kifejezés is, hogy hajnal hasad, azaz nyílik.

Az éj, mint egy héj, elfedi, a hajnal megnyitja a világosságot. A hajnal szó népiesen az égen lévő pirosságot is jelenti, például naplemente után is, mint az esthajnal szóban. Jelenti az arcon lévő pírt is, például a következő példamondatban: Csodálatosan szép az arcod hajnala!

Zágonyi Mónika

Zágonyi Mónika Szó-kincseink könnyedén című szótársorozata, illetve az Igazgyöngyeim a szavak mélyén rejlenek… című szótörténeti esszé kötete alapján.