Zágonyi Mónika: Ha játszom is…
Zágonyi Mónika: Ha játszom is…
Miért-e vágy, mit hordozok?
Szigetnyi táv szorult közénk…
Ezernyi csepp, mi rám csorog;
az ég zokog…
Körénk feszítve szmog,
s poros vidék.
Virágba hervadó titok…
Kezembe rejtve árny-alak;
a gyertya fénye rám ragyog,
a láng lobog…
Harag feszül, morog,
de általad…
A bú a lelken áthalad;
szeretve szép a bánat is…
A lenge sóhaj-áradat
hűs fátyla hat;
ölelsz… és áldod azt…
(ha játszom is…).