Zágonyi Mónika: Holdfogyatkozás

Láttalak, de úgy, ahogy sosem
tehette senki más;
lelked ajtaján belépve várt
ezernyi vallomás…
Szó, se hang nem érdekelt, csak az
hogy újra rám nevess…

Tudod, beszélni sem muszáj;
szemembe nézz, csak ott keress,

s mondd, ha megtalálsz, s ölelj, akár
az űrt az óceán.
Senki, semmi nem vagyok magam
csak éjbe zárt magány.